Belső valóm 3.

Ezt a szerelmemnek írtam. Hogy kifejezzem mennyire fontos nekem. Sajnos ő már nem szeret, így ez is csak egy fájdalmas emlék,de.... megosztom veletek. ^^




Mindent

"Mit jelent ő neked?"- kérdezte tőlem hirtelen.

Megfordultam és ránéztem, miközben kezemben szorongattam a tőle kapott apró játékbárányt. Nem feleltem. Nem tudtam mit mondhatnék. Lassan lehajtottam fejem, miközben a sötét vízben térdeltem és a szívemhez szorítottam az apró állatkát.

"Kérdeztem valamit. Válaszolj."- hangja erőteljesebben csengett mint előzőleg. Szemei szúrósan néztek rám, mintha belsőm legmélyére látna. Tudtam, hogy tudja. Hiszen ugyanúgy érzett. De akkor minek kérdezi meg?

"Hagyd békén...te is tudod mit érez. Mindannyian érezzük..."- szólt a srác. Kék szemei lágyan tekintettek rám. Hálás voltam neki, bár tudtam, hogy a lány nem fogja ennyiben hagyni.

"Az ő szájából akarom hallani."- Közölte egyszerűen. Nagyot nyeltem. Ajkaim kiszáradtak, kezeim remegni kezdtek. Miért kényszerít erre? Hiszen mindent tud...Akkor miért? Nem értettem. Ujjaim görcsösen fonták körbe a báránykát.

"Ő..."- kezdtem bele halkan. Ajkaim közül szinte csak halk suttogásként szakadtak ki a szavak.- "Mindent..."- mondtam végül. Tudom közhelyesen hangzott, de ez volt az igazság.-" Ő jelent számomra... MINDET.... ha rám mosolyog, szívemet melegség járja át, egyetlen pillantásával felforrósítja a lelkemet, hangja után libabőrös lesz a karom, puha bőre érintésével nem tudok betelni, illata egyszerűen elbódít... "- a szavak mint egy áradat, ami átszakadt a gáton, úgy áramlottak kifelé belőlem. Megállíthatatlanul és őszintén. - "Egy szava, egy mondta képes megdobogtatni a szívem, ha velem van ideges vagyok, ha átölel sose akarom elengedni... Szeretem amikor picit nyitott szájjal alszik mellettem, amikor zavarában megvakarja az orrát, amikor zavartan mosolyog miattam, amikor magához húz mert többet akar belőlem, amikor csak bújik mint egy cica, amikor csak pár kedves szóra vágyik... hangja mint megannyi tündér csilingelése, boldoggá tesz, amikor mesél képes lennék egész nap hallgatni...Ha szomorú mellette akarok lenni, arcáról a könnyeket letörölni és a fülébe súgni, ”semmi baj, itt vagyok veled...”. Szeretném, ha minden éjjel az ő mosolyával aludnék el, azzal a tudattal, hogy a karjaim között biztonságban tudhatom, reggel pedig az ő csókjára szeretnék ébredni... Minden percben vágyom utána, fizikailag fáj, ha nincs velem, ha nem láthatom.... Szívem minden dobbanása az ő nevét kiáltja, próbálja a tudtára adni, mennyire vágyik rá, mennyire... "- itt elhallgattam. Picit ajkaimba haraptam,majd halkabban folytattam. - "Tudom, hogy eljátszottam az esélyem...hogy jobbat érdemel nálam, hogy jobban oda kellett volna rá figyelnem, hogy nem kellene az érzéseimmel terhelnem őt... Mégsem vagyok képes elengedni... "

Összenéztek. Elgondolkodva fürkészték egymás tekintetét, majd a fiú megszólalt.

"Mi van ha újra bántani fog?"

Felnéztem. A sötét víz kavargott alattam, tátongón, hívogatóan.

"Nem érdekel. Sose haragudtam rá, nem is lennék képes rá. Nem lenne képes bántani, eddig se tette, még ha ismét elválnának útjaink akkor se bántana... Sose azt fájt, hogy ő mit tett. Sokkal inkább az, hogy nem becsültem meg, hogy nem tudtam boldoggá tenni. Magamra haragszom...mert képes voltam elengedni őt, mert nem harcoltam érte. Most már belátom hiba volt. Most harcolni fogok érte, nélküle senki vagyok!-hangom határozott volt, elszánt és vakmerő. - Próbálkozni fogok, még akkor is ha ezzel a saját síromat ásom. Mert kell nekem. Szeretem őt. Boldoggá akarom tenni... Meg akarom védeni... mellette akarok lenni, még akkor is, amikor a legnehezebb időszakokon megy át. Ezt az utat választom. Lehet ostobaság, de nem érdekel. Nekem csak Ő KELL. Mert ő jelent nekem mindent... a múltat... a jelent... és a jövőt. Mindent."