Kezdek meghasadni?

Már én sem értem magamat...Olyan dolgokat teszek amik nem jellemzőek rám... sose teszek ilyeneket...

Most mégis...

Képes vagyok félredobni mindent, kifordulok önmagamból....

Megrémülök attól hogy valaki ennyire közel került hozzám. Instabil és sebezhető vagyok... Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm, hogy nem tudom magamat kontrollálni. Mindent amit eddig fixen helyén tartottam, most egyre nehezebb ott tartanom ahova való....

Kiborulok...minden ok nélkül sírok néha,felemészt a kétkedés, kérdések záporoznak a fejemben, nem tudok dolgokat hova tenni.

Ráadásul...előjött.... hogy is mondhatnám.... NARU...
Vannak percek...másodpercek amik kiesnek és olyanokat teszek, mondok amiket megbánok, sose akartam megtenni/kimondani őket. Bántom azokat akiket szeretek...

Kezdek megkergülni... néha olyan...mintha a jobb szememmel velem egyszerre...más is nézné a világot. Megrémít ez az egész...

Ő is túl gyorsan és túl közel került hozzám...leomlott a védőfalam, már nem tudok kemény lenni mikor kéne, nem tudom korlátozni az érzéseimet...

Dührohamok, összeomlások, menekülés....

Remegnek a kezeim... egyre gyakrabban....

Múltkor...anyuékkal való beszélgetés alatt is rohamot kaptam...Érzékeny pontomra tapintottak...én pedig...remegtem...zokogtam...mert nem tudják mit érzek...mit miért teszek...ültem a sarokban és mikor odajöttek,üvöltöttem hogy ne érjenek hozzám....

Ilyen...másfél éve nem volt...azt hittem sikerült leküzdenem...

Ehelyett megint Pszichiáterhez akarnak küldeni.

Megrémít az is...hogy RAJTA ugyanazokat a jeleket látom mint magamon. Ugyanazt az utat járja mint én. Nem akarom hogy idejusson. Segíteni akarok neki. Nem akarom hogy átélje azt amiket én... az ürességet... a reménytelenséget... féltem, óvni akarom...

De rettegek...mert tudom hogy ezerszer jobbat is találna nálam, jobbat is érdemelne.
És félek hogy erre ő is rájön...

Nagyon fontos nekem.... nem akarom elveszíteni.

Szorongás

Régen nem jelentkeztem. Augusztus vége óta eléggé sok dolog történ velem.

Elkezdtem a japán szakot, a második egyetemi évemet, dolgozom és... van valaki aki fontos nekem.


Viszont....
Az elmúlt 20 évem eseményei kihatnak rám...túlságosan is.

Imádom Őt, csodálom és meg akarom védeni. Azonban félek....félek mert tudom ezerszer jobbat is találhatna nálam, valakit aki meg tudja mosolyogtatni és aki mellett nem fél megnyílni.


Hinni akarok.


De nem merek. Tudom hogy ha fáradt kissé agresszív és elzárkózó, ebbe belenyugodtam. Vannak jelek miszerint valamennyire fontos vagyok neki, és ennek nagyon örülök.

Viszont félek...nagyon félek hogy csak azért van velem,mert nem volt éppen jobb, félek hogy elege lesz abból hogy vele akarok lenni, abból hogy ragaszkodom, hogy aggódom érte folyton és hogy....rajta lógok...


Nem akarom elveszíteni.

Tudom hogy ő ilyen és gyűlöli ha valaki magára veszi a dolgokat, de amikor néha durván beszél hozzám.. elkeseredek. Úgy érzem zavarom.... Hogy nem akarja hogy ott legyek... hogy távol akar lenni tőlem....

Hinni akarok benne hogy ezeket csak azért érzem így mert eddig SENKI nem szeretett úgy mint párját...
Soha...mindig csak én ragaszkodtam.

Ha már mosolyogni látom, örülök, ha csak bújik,vagy megfogja a kezem, vagy megengedi hogy a közelében legyek BOLDOG vagyok!

Tele vagyok kétségekkel....  magam felé... Ha eddig senki nem maradt meg mellettem.... lehet őt is elveszítem?


Nem akarom elveszíteni...


Mert nekem ő NAGYON fontos....

Ezért akarok alkalmazkodni hozzá. Hogy anélkül lehessek vele,hogy zavarnám, vagy a terhére lennék.

Remélem sikerül...^^