Most mégis...
Képes vagyok félredobni mindent, kifordulok önmagamból....
Megrémülök attól hogy valaki ennyire közel került hozzám. Instabil és sebezhető vagyok... Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm, hogy nem tudom magamat kontrollálni. Mindent amit eddig fixen helyén tartottam, most egyre nehezebb ott tartanom ahova való....
Kiborulok...minden ok nélkül sírok néha,felemészt a kétkedés, kérdések záporoznak a fejemben, nem tudok dolgokat hova tenni.
Ráadásul...előjött.... hogy is mondhatnám.... NARU...
Vannak percek...másodpercek amik kiesnek és olyanokat teszek, mondok amiket megbánok, sose akartam megtenni/kimondani őket. Bántom azokat akiket szeretek...
Kezdek megkergülni... néha olyan...mintha a jobb szememmel velem egyszerre...más is nézné a világot. Megrémít ez az egész...
Ő is túl gyorsan és túl közel került hozzám...leomlott a védőfalam, már nem tudok kemény lenni mikor kéne, nem tudom korlátozni az érzéseimet...
Dührohamok, összeomlások, menekülés....
Remegnek a kezeim... egyre gyakrabban....
Múltkor...anyuékkal való beszélgetés alatt is rohamot kaptam...Érzékeny pontomra tapintottak...én pedig...remegtem...zokogtam...mert nem tudják mit érzek...mit miért teszek...ültem a sarokban és mikor odajöttek,üvöltöttem hogy ne érjenek hozzám....
Ilyen...másfél éve nem volt...azt hittem sikerült leküzdenem...
Ehelyett megint Pszichiáterhez akarnak küldeni.
Megrémít az is...hogy RAJTA ugyanazokat a jeleket látom mint magamon. Ugyanazt az utat járja mint én. Nem akarom hogy idejusson. Segíteni akarok neki. Nem akarom hogy átélje azt amiket én... az ürességet... a reménytelenséget... féltem, óvni akarom...
És félek hogy erre ő is rájön...
Nagyon fontos nekem.... nem akarom elveszíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése