Kezdek meghasadni?

Már én sem értem magamat...Olyan dolgokat teszek amik nem jellemzőek rám... sose teszek ilyeneket...

Most mégis...

Képes vagyok félredobni mindent, kifordulok önmagamból....

Megrémülök attól hogy valaki ennyire közel került hozzám. Instabil és sebezhető vagyok... Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm, hogy nem tudom magamat kontrollálni. Mindent amit eddig fixen helyén tartottam, most egyre nehezebb ott tartanom ahova való....

Kiborulok...minden ok nélkül sírok néha,felemészt a kétkedés, kérdések záporoznak a fejemben, nem tudok dolgokat hova tenni.

Ráadásul...előjött.... hogy is mondhatnám.... NARU...
Vannak percek...másodpercek amik kiesnek és olyanokat teszek, mondok amiket megbánok, sose akartam megtenni/kimondani őket. Bántom azokat akiket szeretek...

Kezdek megkergülni... néha olyan...mintha a jobb szememmel velem egyszerre...más is nézné a világot. Megrémít ez az egész...

Ő is túl gyorsan és túl közel került hozzám...leomlott a védőfalam, már nem tudok kemény lenni mikor kéne, nem tudom korlátozni az érzéseimet...

Dührohamok, összeomlások, menekülés....

Remegnek a kezeim... egyre gyakrabban....

Múltkor...anyuékkal való beszélgetés alatt is rohamot kaptam...Érzékeny pontomra tapintottak...én pedig...remegtem...zokogtam...mert nem tudják mit érzek...mit miért teszek...ültem a sarokban és mikor odajöttek,üvöltöttem hogy ne érjenek hozzám....

Ilyen...másfél éve nem volt...azt hittem sikerült leküzdenem...

Ehelyett megint Pszichiáterhez akarnak küldeni.

Megrémít az is...hogy RAJTA ugyanazokat a jeleket látom mint magamon. Ugyanazt az utat járja mint én. Nem akarom hogy idejusson. Segíteni akarok neki. Nem akarom hogy átélje azt amiket én... az ürességet... a reménytelenséget... féltem, óvni akarom...

De rettegek...mert tudom hogy ezerszer jobbat is találna nálam, jobbat is érdemelne.
És félek hogy erre ő is rájön...

Nagyon fontos nekem.... nem akarom elveszíteni.

Szorongás

Régen nem jelentkeztem. Augusztus vége óta eléggé sok dolog történ velem.

Elkezdtem a japán szakot, a második egyetemi évemet, dolgozom és... van valaki aki fontos nekem.


Viszont....
Az elmúlt 20 évem eseményei kihatnak rám...túlságosan is.

Imádom Őt, csodálom és meg akarom védeni. Azonban félek....félek mert tudom ezerszer jobbat is találhatna nálam, valakit aki meg tudja mosolyogtatni és aki mellett nem fél megnyílni.


Hinni akarok.


De nem merek. Tudom hogy ha fáradt kissé agresszív és elzárkózó, ebbe belenyugodtam. Vannak jelek miszerint valamennyire fontos vagyok neki, és ennek nagyon örülök.

Viszont félek...nagyon félek hogy csak azért van velem,mert nem volt éppen jobb, félek hogy elege lesz abból hogy vele akarok lenni, abból hogy ragaszkodom, hogy aggódom érte folyton és hogy....rajta lógok...


Nem akarom elveszíteni.

Tudom hogy ő ilyen és gyűlöli ha valaki magára veszi a dolgokat, de amikor néha durván beszél hozzám.. elkeseredek. Úgy érzem zavarom.... Hogy nem akarja hogy ott legyek... hogy távol akar lenni tőlem....

Hinni akarok benne hogy ezeket csak azért érzem így mert eddig SENKI nem szeretett úgy mint párját...
Soha...mindig csak én ragaszkodtam.

Ha már mosolyogni látom, örülök, ha csak bújik,vagy megfogja a kezem, vagy megengedi hogy a közelében legyek BOLDOG vagyok!

Tele vagyok kétségekkel....  magam felé... Ha eddig senki nem maradt meg mellettem.... lehet őt is elveszítem?


Nem akarom elveszíteni...


Mert nekem ő NAGYON fontos....

Ezért akarok alkalmazkodni hozzá. Hogy anélkül lehessek vele,hogy zavarnám, vagy a terhére lennék.

Remélem sikerül...^^

Változások...Nem mindig jók

Sok minden megváltozott bennem az elmúlt idő alatt. Ezek közül nem minden feltétlenül jó...Oda jutottam mint tavaly januárban. Még mielőtt minden elkezdődött volna...

Nem akarok érezni.

Sokkal könnyebb ha nem hasogat a mellkasom, ha nem zúg a fejem és nincsenek hülye gondolataim. A Sulira és a Japán vizsgámra akarok koncentrálni, na meg a melóra. Nincs szükségem másra... De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Esténként  annyira magányosnak érzem magam,hogy órákig, csak összekuporodva fekszem az ágyon, miközben némán bambulok magam elé és azon gondolkodom "hogy jutottam idáig?"
Talán úgy hogy....bízni akarok. Bízni és reménykedni azokban akik fontosak számomra. Nem tudom miért vagyok ennyire naív... Tudom, hogy fájni fog, tudom hogy megint elfordulnak tőlem, majd valamikor visszajönnek és minden menni fog, mint azelőtt. Ez egy körforgás, amit nem tudok megállítani.
Elhatároztam, hogy nem osztom meg az érzéseimet csak egy emberrel. Nem írok rá arra aki hiányzik, mert tudom hogy csak zavarnám. Hiszen ő nem keres... Jól megvannak az én terhem nélkül is.
Csak átlagos dolgokról fogok beszélni és senkit nem engedek ismét közel magamhoz. Akkor kevésbé fáj. Lassan, téglánként építem fel ismét az egy évvel ezelőtt lerombolt falat.

Mert így jó. 
Néha elgondolkodom azon, hogyha többé nem jelentkeznék, ki venné észre?

Nem akarom megtudni a választ. Mert tudom, hogy elkeserítene....

Szóval, nem fogok bulikba járni, nem olvasom a kiírásokat, nem érdekel ki kivel jár, nem érdekel kivel kavar.

Legalábbis szeretném ezt elérni. Szeretném kitépni a szívem... és eldobni...elégetni...

Bárcsak képes lennék rá....

Cosplay jelentés

Nos úgy döntöttem megosztom veletek az eddig elkészült valamint tervezett összes cosplayemet illetve tervemet.
Tudom már egy tervadagot közzé tettem,de most megmutatom azokat is amiket még nem tudom mikor fogom megcsinálni :)

Elkészültek/Alredy Made:
                                                   

Ao no Exorcist - Female Okumura Rin

Naruto - Naruto Kyuubi form

Naruto - Female Naruto

Naruto - Uzumaki Naruto

Kuroshitsuji - Sebastian Michaelis

Naruto - Female Gaara

Tervezettek/Plans:

Digimon - Sakuyamon

Naruto - Uzumaki Naruto Hokage form

Rozen Maiden - Suigintou

Amaterasu Ookami - Amaterasu

Naruto - Six tails Kyuubi

Aion - Chanter

D.Gray Man - Lenalee

Zelda - Princess Zelda

Yumekui Merry - Merry

Pokemon - Articuno (human form)

Megérzések

Néha utálom, hogy minden megérzésem valósággá válik....lehet nem heteken belül...de egyszer igen.
A kapcsolatok kezdetén megérzem, hogy mi lesz a vége. Legyen szó bárkiről.
Nem szeretem ezt a....hogy is nevezzem....Áldás?Átok?Teljesen mindegy. Félek megszólalni az emberek mellett, amikor ilyenekről van szó. Félek,hogy megutálnak,mert azt hiszik rosszat akarok nekik. Pedig nem így van...Egyszerűen elkap egy érzés és nem enged. Szorongat,fojtogat....Gyűlölöm...




Akaratlanul is belém hasít és rémképekké változtatja az ígéretes jövőt....
Nem tudom mit tehetnék....

Segíteni akarok! De nem megy...

Belső valóm 3.

Ezt a szerelmemnek írtam. Hogy kifejezzem mennyire fontos nekem. Sajnos ő már nem szeret, így ez is csak egy fájdalmas emlék,de.... megosztom veletek. ^^




Mindent

"Mit jelent ő neked?"- kérdezte tőlem hirtelen.

Megfordultam és ránéztem, miközben kezemben szorongattam a tőle kapott apró játékbárányt. Nem feleltem. Nem tudtam mit mondhatnék. Lassan lehajtottam fejem, miközben a sötét vízben térdeltem és a szívemhez szorítottam az apró állatkát.

"Kérdeztem valamit. Válaszolj."- hangja erőteljesebben csengett mint előzőleg. Szemei szúrósan néztek rám, mintha belsőm legmélyére látna. Tudtam, hogy tudja. Hiszen ugyanúgy érzett. De akkor minek kérdezi meg?

"Hagyd békén...te is tudod mit érez. Mindannyian érezzük..."- szólt a srác. Kék szemei lágyan tekintettek rám. Hálás voltam neki, bár tudtam, hogy a lány nem fogja ennyiben hagyni.

"Az ő szájából akarom hallani."- Közölte egyszerűen. Nagyot nyeltem. Ajkaim kiszáradtak, kezeim remegni kezdtek. Miért kényszerít erre? Hiszen mindent tud...Akkor miért? Nem értettem. Ujjaim görcsösen fonták körbe a báránykát.

"Ő..."- kezdtem bele halkan. Ajkaim közül szinte csak halk suttogásként szakadtak ki a szavak.- "Mindent..."- mondtam végül. Tudom közhelyesen hangzott, de ez volt az igazság.-" Ő jelent számomra... MINDET.... ha rám mosolyog, szívemet melegség járja át, egyetlen pillantásával felforrósítja a lelkemet, hangja után libabőrös lesz a karom, puha bőre érintésével nem tudok betelni, illata egyszerűen elbódít... "- a szavak mint egy áradat, ami átszakadt a gáton, úgy áramlottak kifelé belőlem. Megállíthatatlanul és őszintén. - "Egy szava, egy mondta képes megdobogtatni a szívem, ha velem van ideges vagyok, ha átölel sose akarom elengedni... Szeretem amikor picit nyitott szájjal alszik mellettem, amikor zavarában megvakarja az orrát, amikor zavartan mosolyog miattam, amikor magához húz mert többet akar belőlem, amikor csak bújik mint egy cica, amikor csak pár kedves szóra vágyik... hangja mint megannyi tündér csilingelése, boldoggá tesz, amikor mesél képes lennék egész nap hallgatni...Ha szomorú mellette akarok lenni, arcáról a könnyeket letörölni és a fülébe súgni, ”semmi baj, itt vagyok veled...”. Szeretném, ha minden éjjel az ő mosolyával aludnék el, azzal a tudattal, hogy a karjaim között biztonságban tudhatom, reggel pedig az ő csókjára szeretnék ébredni... Minden percben vágyom utána, fizikailag fáj, ha nincs velem, ha nem láthatom.... Szívem minden dobbanása az ő nevét kiáltja, próbálja a tudtára adni, mennyire vágyik rá, mennyire... "- itt elhallgattam. Picit ajkaimba haraptam,majd halkabban folytattam. - "Tudom, hogy eljátszottam az esélyem...hogy jobbat érdemel nálam, hogy jobban oda kellett volna rá figyelnem, hogy nem kellene az érzéseimmel terhelnem őt... Mégsem vagyok képes elengedni... "

Összenéztek. Elgondolkodva fürkészték egymás tekintetét, majd a fiú megszólalt.

"Mi van ha újra bántani fog?"

Felnéztem. A sötét víz kavargott alattam, tátongón, hívogatóan.

"Nem érdekel. Sose haragudtam rá, nem is lennék képes rá. Nem lenne képes bántani, eddig se tette, még ha ismét elválnának útjaink akkor se bántana... Sose azt fájt, hogy ő mit tett. Sokkal inkább az, hogy nem becsültem meg, hogy nem tudtam boldoggá tenni. Magamra haragszom...mert képes voltam elengedni őt, mert nem harcoltam érte. Most már belátom hiba volt. Most harcolni fogok érte, nélküle senki vagyok!-hangom határozott volt, elszánt és vakmerő. - Próbálkozni fogok, még akkor is ha ezzel a saját síromat ásom. Mert kell nekem. Szeretem őt. Boldoggá akarom tenni... Meg akarom védeni... mellette akarok lenni, még akkor is, amikor a legnehezebb időszakokon megy át. Ezt az utat választom. Lehet ostobaság, de nem érdekel. Nekem csak Ő KELL. Mert ő jelent nekem mindent... a múltat... a jelent... és a jövőt. Mindent."

Belső valóm 2.

Játszma

Halk suhanás, röpke álom. Csupán ennyit érzékeltem. Sose hittem, hogy valósággá válhat, egészen addig, míg meg nem jelent előttem. Arcán elégedett vigyor ült, szemeiben valami furcsa fény csillogott.

Furcsa, de nem féltem tőle. Mintha tudat alatt mindig is tudtam volna, hogy itt van.Talán csak eddig nem adtam neki szabad akaratot? Kontrollálni próbáltam? Nem is tudom...

„Meg se lepődsz?” - kérdezte nyájas hangon.

Elgondolkodtam. Nem tudtam mit érzek. Meglepettséget? Nem, nem hiszem. Zavart? Talán egy picit. Bűntudatot? Lehetséges. Végül is hagytam elszabadulni.

„Nem tudsz megállítani. Nem tudsz eltüntetni.” - mosolygott gúnyosan. - ”Örökre itt maradok...”

Szemeiben néztem.„ Az lehet.” - közöltem határozottan. - „De megpróbálhatom. Küzdeni fogok ellened...”

Felkacagott. Démoni csengése bántotta fülemet, miközben kék szemei jeges tőrként hatoltak lelkembe.

„Hát akkor... azt hiszem én sem adhatom fel. Kezdődjék a játszma!”